Nagyon kemény ez az új szerkesztési izé..x-D na mindegy..most egy sztorival és egy képpel(a blogomról) jöttem.
A kép:azért teszem ki mert sok bejegyzésbe volt,hogy megváltozott,de aki most olvassa azokat a bejegyzéseket akkor honnan tudná hogy nézet ki a blog akkor?Szóval ezentúl fent lesz.
Történet:Egy angyal halála!Kicsit depressziós,de a legfontosabb vélemény szerint szép lett.Az angyal megnevezés ikrem történetében tetszett meg.Mivel nem akarok másolni,direkt megkérdeztem,hogy felhasználhatom-e ezt az elnevezést.Csak azért írom le hogy MINDENKINEK tiszta legyen.Na de a sztori:
Melinda az ablakpárkányra könyökölt,és nézte ahogy a hópelyhek lassú táncot járva a hideg földre érnek.Nem volt vele senki,aki azt mondta volna:minden rendben lesz és elfog múlni a hiánya.Senki nem volt vele aki azt mondta volna élni fog,nem fogja elhagyni.
-De hát miért?-tört fel belőle.-Nem mehetsz el!Nem hagyhatsz itt...
Az ajtó hirtelen kivágódott és besietett egy magas,vékony alak.Pár percig csak állt,aztán megfogta a lány karját.Melinda nagyon jól tudta:itt az idő...hogy elbúcsúzzon Tőle.Próbált a szíve ellen harcolni,próbált nem sírni,próbált erősnek maradni,próbálta életbe tartani azt a kis parázst ami azt súgta:a szíve még dobog,még él..Az autó lassan gurult a néptelen utakon,mintha minden rendben volna.Az alak aki kiszakította a ház csendjéből nem szólt semmit.A kezei erősen markoltál a kormányt.A lány néma csendbe burkolózott,gondolkodott mit is mondjon neki utoljára.A szavak miként fognak kibukni a száján,mit fog mondani?A döntéseket nem tudta egyedül meghozni.A halál küszöbén állt,nem testben,hanem lélekben.Tudta ha vége,a lelke meghal.
Az autó begurult a kórház parkolójába.Melinda kiszállt a kocsiból és lassan felment a lépcsőkön.A kórházi személyzet érzéktelenül elment a lány mellett.A betegek érdektelen tekintettel figyelték az útját.Belökte a nehéz üvegajtót,a folyosón már mindenki ott állt.Érkezésére felkapták a fejüket.Egy fekete hajú férfi kétségbeesetten próbálta megállítani.
-Kérlek Melinda,ne tedd ezt magaddal-kulcsolta össze ujjait a lányéval.
-Nem Take,el kell tőle búcsúznom.Meg kell neki mondanom mennyire szeretem-Melinda szemeiben könnyek gyűltek jótékonyan elhomályosítva a látását.Take nem próbálkozott tovább.Félretolta az embereket akik az ajtóban álltak,és figyelte ahogy a lány megfogja a kilincset.Ne menj! Dübörögött egy hang a fejébe.Az érzések,azonban erősebbnek bizonyultak a józan észnél.Belépett a kórterembe.Az ágyon egy sápadt fiú feküdt.
-Kenzo-suttogta megsemmisülve.-Ne menj el kérlek ne menj el.
Nem bírta,ha tudta is,hogy nem szabad hozzá érnie,már nem érdekelte.A fiúhoz futott és megfogta a kezét.A könnyek könyörtelenül záporoztak szerelme élettelen kezére.A végszó,az utolsó amit mondhat neki,az utolsó hogy megérintheti puha bőrét.Az utolsó szívdobbanás.
-Nem teheted!Nem teheted ezt velünk.Angyal,nem hagyhatsz itt..ez nem fair!Nem mehetsz olyan helyre ahova nem tudlak követni.Nem fordíthatsz nekem hátat.Nem halhatsz meg.Kenzo te nem...te nem.Miért nem én?Miért nem engem visznek el?Angyal,miért nem cserélhetnénk.Úgyis állandóan azt mondják ránk hogy két testben egy lélek.Akkor most miért nem cserélhetünk..miért teszed ezt velem?Kérlek,angyal nyisd ki a szemeid-a lány már alig kapott levegőt.A gép hirtelen sípolni kezdett:meghalt.Kenzo meghalt..Melinda meghökkenve nézte az egyenes vonalat.Jól tudta mit fog tenni,felkapta az egyik élesnek tűnő tárgyat az asztalról.-Ez egy kicsit emó módszer lesz..
Csak egy kis vágás és már vele is van..Az angyallal,a fiúval,a szerelmével.
és a kép:
Na én mentem is pápá
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése